Cikkek:

Fehér Anikó

Dalok földje

Kihagyhatatlan vidék, amiről elsőként az énekmondóik jutnak eszünkbe


Ahol a polgármester vendégcsalogató írásában azt olvashatjuk, hogy rendkívül büszkék a hagyományaikra, a kultúrájukra, az örökségükre, és örömmel üdvözölnek minden olyan kezdeményezést, amely segít ezt terjeszteni a föld más részein, ott érdemes megállni. Érdemes ott szétnézni, hátha van ezen kívül más is, amit utánozni lehet.
A ma már elkerülhetetlen amszterdami átszállással repültem Cardiffba, Wales – vagy ahogyan saját nyelvükön mondják: Cymru (kiejtése messze eltér a leírttól) fővárosába. Állítólag a lakosságnak csak töredéke beszéli a walesi nyelvet, mégis minden két nyelven van kiírva. A nyelv egyébként angolul remekül beszélők számára is teljességgel érthetetlen.  Igen, a hagyományok itt rendkívül fontosak.  Cardiff mintegy 320.000 lakosával a környék legnagyobb városa, némiképp hasonlít a mi fővárosunkra, ezt is egy folyó szeli ketté, a Taff. Jellegzetesség itt is a vár, melyet sokat megélt római romokra épített újjá egy gazdag família, a Bute-ok, romantikus Viktoriánus stílusban, 1903-ban.
Feszes hangulatú, konok kastély, az ember szebbet, finomabbat várna. Katonai múzeum van az alsó szintjén, ami a 2. világháborús bunkerekhez vezet. Ez is olyan, mint a Budai vár alatti kórház. Pár terem van berendezve, körbejárható a várfal, hihetetlenül magas lépcsőkkel. Megjártam.
A városi rangot is a 20. század elején kapta meg Cardiff, 1955-ben lett Wales fővárosa. Igazából a közelben lévő szénbányáknak köszönhetően népesedett be az idők folyamán. Az iparosodás követeztében kikötője is egyre fontosabbá és jelentősebbé vált. 2008-ban Európa kulturális fővárosa volt, ami megalapozta azt a tényt, hogy azóta is a kultúra központjának tartják.
A kastély mögötti kert is a családról kapta a nevét: Bute park. Futókkal, sétálókkal van tele, oldalán a folyó, és még tanulni is lehet itt, pl. várostörténetet. A Nemzeti Múzeum közvetlenül a városháza szomszédságában van, s igazán nem kell csodálkozni azon, hogy a két impozáns épületet is gyönyörűen kezelt kert, sétálóknak való park veszi körül. A Múzeumban történeti és festészeti kiállítás van a kortárs iparművészet megjelenítése mellett.
A város híres üzleteiről, messze földről járnak ide vásárlók. A vintage, second hand üzletektől kezdve az elesetteknek gyűjtő utcai kipakolásokon keresztül a kínai üzleten át a világmárkákat árusító rendkívül elegáns szalonokon keresztül a tipikus, a világon mindenütt egyforma plaza jellegű üzlet komplexumokig minden van itt. A plaza valóban mindenütt egyforma, itt az a furcsa, hogy rengeteg van belőle, a belváros szívében is. És ezek mégsem hivalkodóak. Belesimulnak a környezetbe, nem önálló épületek, hanem árkádokkal összeépített, a folyamatosságot megtartó, kívülről gyakran szinte észrevehetetlen helyek.
A város két párhuzamos főutcája egyaránt a kastélyhoz tart, az utat lehetetlen nem megszakítani egy-egy beüléssel a számtalan csalogató kávézóba, kis étterembe.
Cardiff városának szimbóluma a vörös sárkány, vagy ahogyan itt írják: Y Ddraig Goch. A sárkány Wales zászlóján is ott van, pontosan nem tudni ennek mi az oka, két történet is él erről.
 

Megnéztem a helytörténeti múzeumot is, neve sokatmondó: Cardiff story. Minden interaktív, lehet tapogatni, nyomkodni. Könnyebben megérthető a történelem ebben a formában, s ez vonzza a látogatót!
Azon, hogy az éjszakai buszon mellém huppanó ember azonnal bemutatkozik és névjegyet ad, igazán nem kell csodálkozni. Itt most mindenkinek egy rugóra járt az agya, és ez ittlétem fő oka is: az évente megrendezendő világzenei vásár, ami tavaly Theszalonikiben volt, jövőre Santiago de Compostelában lesz. Az esemény mindig októberben van, és jelen van rajta a gyakran félreértelmezett jelentésű, sokak által eleve reménytelen jelentőségű ún. worldmusic, vagyis a világzene minden jelentős előadója, kiadója, producere. Hogy mi is a jelentése ennek a műfajnak, kik tartoznak ide, most nem mesélem el, mert nem végeznénk lapzártáig. Legyen itt most elég annyi, hogy kiadók és koncert szervezők raja válogatja, kinek-kinek más a kifejezés értelme. Általában valamiféle népzenei alapra épülő, ám sok más műfajból ismert zenei elemet is tartalmazó, mindenképpen a keveredésekre épülő, éppen ezért általában a tömegek számára könnyebben emészthető és értelmezhető műfajól, vagy inkább műfaj együttesről van szó.  Ám mindezek ellenére senki ne lepődjön meg azon, ha a Muzsikás együttest a világzenei listákon látja szerepelni.
A WOMEX nyitógálájának a város nem túl régi büszkesége, a Millennium Centre adott otthont. Építészeti szempontból nagy bravúr, hatalmas, lélegzetelállító épület, rézlapok fedik. Nemcsak kulturális központ, de ez ad otthont az operának is.
A megnyitó beszédeket az előtérben tartották, a meyer - igazi polgármester - olyan, mint a mesekönyvekben. Hatalmas lánc a nyakában, öreg, tiszteletet parancsoló. Beszélt még a fesztivál igazgatója is. Utána mentünk be a terembe, ami monumentális, gyönyörű. Mivel a szerkezete, a fő díszítő elemei fából vannak, kissé a mi MÜPÁ-nkra emlékeztet. Ötszintes, több ezer ember fér el benne. A nyitókoncert címe az azt előadó együttes neve volt: A dalok földje. A perfekt rendezésű gálán a színpadon megelevenedett  Wales muzsikája.
A Land of songs nevű zenekar szószólója az egyik hegedűs lány volt. Engem nagyon magával ragadott az egész, tetszett, de sokan voltak, akik nem szerették. Érthető, hisz műfajok keveredtek: volt itt tradicionális zene, kórus, balett, sztepp tánc, minden. De olyan finom érzékenységgel volt mindez felfűzve, ami nem hagyja az embert békén. Remek, gyönyörűen tervezett és remekül szerkesztett műsorfüzet járt mellé, én mindent elolvastam, néha a telefonommal.  Az előadás fénypontja a tradicionális hangszerek megszólalása volt: hallottuk a klasszikus, kisméretű kelta hárfát, a pibgon nevű, mindkét végén állati szarvban végződő fúvós hangszert, a dudát és a szintén kiejthetetlen nevű hangszert, a chrwth-ot. Ez tulajdonképpen hegedű, de téglatest alakú, a bal kéz játszórésze egy keretben van. Emiatt a húrok szélesebben, nagyobb területen fekhetnek, nagyobb teret adva ezzel a többszólamúságnak.  A wales-i zene mély gyökerű, mégis zöld hajtás – tartják. A színpadon hallottuk az Arany János által is megénekelt bárdok nyolc szótagú sorokból álló énekét, háromszólamú autentikus karácsonyi carol-okat, láttunk sztepp táncot, magas tetejű kalapban lévő nőktől – s mindez vegyítve volt kortárs balettel, kórussal és egy indiai-walesi fúziós zenekar játékával. De a mondanivaló végig egy volt: szeretünk Wales!
Utána beszélgetés, fogadás, rengeteg ismerős, a legtöbbet hallott mondat a nice to meet you... Rengeteg szendvics meg harapnivaló is volt, pl. a vidék legjelentősebb étele, a báránysült. Igazán nem csodálkoztam azon, hogy a teljes színpompás, gyönyörűen megrendezett, látványos előadást másnap a BBC 3 televízióban elejétől végig megnézhettem, feliratozva, némi irányító szöveggel fűszerezve.
Maga a vásár a Motorpoint Arénában volt, standokkal, asztalokkal, lemezekkel a kézben sétáló gondterhelt zenészekkel és producerekkel, akik azért bármikor képesek  voltak mosolyogni vagy dalra fakadni. Üzletek köttetnek itt, komoly felkérések jutnak el a szerencsésekhez. Az idén Magyarországot a Vojasa cigány együttes képviselte. Délutánonként fogadások, kóstolók, minden ország hozza a magáét… Én kóstoltam perui koktélt, japán bort, norvég rénszarvas kolbászt, majd malajziai mangó pürét. És ez csak a kezdet volt…
Az esernyőt nem érdemes kitenni a táskából, a legváratlanabb pillanatokban eredhet el az eső. Ellenére annak, hogy a statisztikák szerint Cardiffban nagyobb a napsütéses órák száma mint Milánóban. Összetartó, a történelmére büszke, hagyományőrző népnél jártam. Jól éreztem magam köztük.