Fehér Anikó:

Mindenki tud muzsikálni!

avagy Csak két napot voltam ott, mégis felléptem…

A Franciaországi Nantes 2004-ben a Times magazin értékelése szerint Európa legélhetőbb városa volt. A Loire folyó két partjára és szigeteire épült város valóban kedves, lassú, és nagyon francia. Mintegy 50 km-re van az Atlanti óceántól, kérdésemre, hogyan juthatnék a torkolathoz természetesen így válaszoltak: biciglivel…
Nos, ha ezt nem is tehettem meg főleg időhiány miatt, azért sikerült szétnézni. Kicsit álmosnak tűnik itt minden, ráadásul kora délután nagyrészt bezárnak az éttermek, vagy legalábbis ennivalót nem szolgálnak ki egészen vacsoráig. Kötelező a szieszta, persze. Ebédidőben azonban az igazi francia étterembe megy, a munkahelyéhez közel, ahol az olcsó napi menü az összes ételt tartalmazza, ami az étlapon van, és egy pohárka bor mindenképp jár mellé.
Ez a terület, Bretagne, nevét a Brit-szigetek római nevétől való megkülönböztetése miatt kapta. Időszámításunk kezdete előtt nem sokkal kelta törzsek vándoroltak ide. Később Julius Caesar elfoglalta, és Armorica néven a Római Birodalom tartományává tette. Az 5-6. században Délnyugat-Britanniából keresztény bretonok települtek át a területre – innen a neve.
Később normann uralom alá került a félsziget, majd a százéves háború után ismét francia fennhatóság alá került.
II. Ferenc (1433-1488), Bretagne uralkodó hercege I. Miksával együtt harcolt a franciák ellen, de vereségük után Ferencnek alá kellett írnia a verger-i békét 1487. augusztus 10-én. Ezután Ferenc lányai csak a francia király engedélyével házasodhatnak. Mivel lánya és utóda Bretagne-i Anna (1477-1514) engedély nélkül ment hozzá Miksához, VIII. Károly francia király meghódította Rennes-t, ahol Anna tartózkodott, és elvette őt 1491. december 6-án, annak ellenére, hogy Anna már férjnél volt, ő maga pedig jegyes. Bretagne ezzel elveszítette függetlenségét, ám miután Károly meghalt, Anna megpróbálta visszanyerni az önállóságot, annak ellenére, hogy hozzá kellett mennie – megint csak egy szerződés miatt – XII. Lajoshoz, Károly utódjához. Anna idősebbik lányát, Claude-ot, próbálta Bretagne hercegnőjévé tenni egy V. Károly német-római császárral való házassággal, de Lajos angoulême-i Ferencet tette meg örökösévé, és Claude-ot hozzáadták feleségül, így Bretagne 1532-ben végleg elveszítette függetlenségét. (A wikipediából)
A bonyodalmas és szomorú történet egyik szép emléke a város főterén álló Szent Péter és Pál katedrálisban látható síremlék, melyben II. Ferenc és felesége nyugszik. A tragikus sorsú leány, Anna emeltette. A márvány síremlék körül szobrok állnak, az erények, bűnök, erő, jámborság szimbólumai.
A város másik érdekessége a  Château Ducal – II. Ferenc bretagne-i herceg által építtetett vár. A széles, gyönyörű színű, különböző fajtájú vadkacsákkal teli várárok felett valaha felvonóhíd volt.  A kapubejáratot két torony őrzi, a déli a Tour de le Boulangerie a hercegi palota része, később börtön volt, éppúgy, mint a délebbre fekvő Jakobinusok tornya. A hatalmas belső udvaron áll a Grand Gouvernement, a hercegi palota, amely később Nantes kormányzójának székhelye volt.
Az épületben történeti múzeum van, amely azon kívül, hogy szinte minden csak franciául van kiírva, tökéletes. Hibátlan a világítás, a tárgyak egymásutánja, a hangulat. Az egyik teremben pl. meghallgathatjuk a Bretagne-i Anna halálára írott kórusművet korhű előadásban. De nem csak halljuk, hanem láthatjuk is a kottát, két módon is egyszerre. A digitális kijelzőn öt sorban megy a mű: korabeli notációval a négy szólam külön-külön, majd alul a mai szokás szerinti, összeírt négyszólamú letét. És piros vonal jelzi mind az öt helyen, éppen hol tartunk. Zenészeknek veszélyes, lehetetlen nem vele énekelni.

A város szülötte Jules Verne (1828-1905) is, a kifogyhatatlan erejű író. Az életét bemutató múzeum a folyóra néz. Verne sosem lakott itt valójában, így a ház a kor hangulatát idézi mindössze.
Az egyik híd torkolatánál érdekes torony hívja fel magára a figyelmet. Benéztem, kávézó, étterem és könyvtár fogadott a földszintjén. Kiderült, hogy ez egy egykori kekszgyár maradványa. Nantes híres a kekszéről, mely vajas, édes és omlós. Itt a LU nevűt gyártották.
A Lefèvre-Utile gyárat 1846-ban alapította Jean-Romain Lefèvre. Korábban a kekszet Angliából importálták. A név két kezdőbetű: Lefevre felesége Pauline-Isabelle Utile volt. 2007-ben a LU márkát a Kraft Foods vásárolta meg. Az egykori gyár helyén most kiállítás és közösségi terek vannak.

Nem messze ettől található a Kongresszusi Központ, amely harmadik alkalommal ad helyet az Eurofonik Fesztiválnak. Április 11-én és 12-én rendezték meg az idén, a szervezők a város önkormányzata és maga a helyszínt biztosító Kongresszusi Központ.  Világzene és népzene volt a fő irány.
Elsősorban francia zenészek voltak jelen, de hallottunk muzsikát Bulgáriából, az Egyesült Királyságból, Norvégiából, Mongóliából is. A két nap estéjén, egészen éjszakába nyúlóan mentek a koncertek, három helyszínen. Két nagy előadóteremben, valamint a Központ aulájában. Ez a helyiség akkora, hogy hatalmas, hosszú mozgólépcsőkön lehet innen ki- és bemenni. Itt nem voltak székek, mindenki táncolhatott, mozoghatott, jöhetett mehetett a zene alatt. A két teremben szokványos koncertek folytak.
Ezek mellett délutánonként különféle eseményeken vehettünk részt. Gyerekeknek szólt a hangszer készítő foglalkozás, különféle természetes anyagokból. Fűzfavessző, levélkék, gallyak szólaltak meg az ügyes kis kezek nyomán. Nos, íme a közönségnevelés!
Hangszer kiállítás és vásár is volt: dudákat, tekerőket, nyckelhárfát és lantféléket lehetett vásárolni, kipróbálni. Én a nyckelhárfára voksoltam, nem is tudtam, hogy négy játszósora van, mondhatni, négy manuálos…
Igen csábító volt a kórus is. El sem tudtam képzelni hogyan lehet kétszer 45 perc alatt ilyet csinálni. A dolog testi bemelegítéssel kezdődött. Testkörzés, kéznyújtás, majd a hangunk bemelegítése különféle üvöltözésekkel. Ez után a vezető, egy francia férfi, hallás után megtanított pár sort egy oxitan dalból. Majd kiosztotta a szöveget is. Három szólamra oszlottunk, megtanultuk a szólamokat. Persze, ebben a világban szinte minden tercelve megy… Majd egy olasz dallamocska és egy ukrán népdal következett. És megtanultuk mindet, elő is adtuk a színpadon.
A koncerteken ismert és újabban felfedezett zenekarok, énekesek egymást váltva jelentek meg.
Nagy sikert aratott a Les freres Guichen nevű breton zenekar, mely két gitárosból és egy harmonikásból áll, bejárták már a világot. Zenéjükre a nagyteremben mindenki táncra perdült, a kabátokat, táskákat egy kupacba dobálva, önfeledt mulatság kezdődött. Tangót játszott, meglepetésünkre leginkább kottából a Trio Parilla libre, majd a beat boksz-ról híres Krismenn & Alem lépett fel fergeteges hangulatot teremtve.
A Violons Barbares egy gadulkán játszó bolgár fiúból, egy dorombéneket is előadó, mongol vonós hangszeren játszó mongol zenészből és egy ütőhangszeres játékosból áll.
Szerette a közönség a Flook-ot, a Le Grand Barouf állva tekerőző játékosát, Danyel Waro-t, a kitűnően éneklő, hatalmas aurájú énekest, Sam lee-t, a norvég, zeneakadémiát is végzett Unni Lovlid-ot is.
A fesztivál egyenlőre két napos, ám szeretnék kiterjeszteni térben és időben egyaránt.