Fehér Anikó

Falusi turizmus tánccal, pálinkával és hagyományokkal

Kincses Kolozsvár és környéke

Ha csak pár napig tudunk elszabadulni a munkából, s ha túl sok pénzt sem tudunk a nyaralásra vagy utószezonos pihenésre szánni, nem érdemes messze menni, jobb a közelben körülnézni. Budapestről indulva autóval öt óra alatt lehet eljutni Bánffyhunyadra, Kalotaszeg fővárosába. Persze, kérdés, a Királyhágó festői látványa mennyi időre rabolja el tekintetünket, s hány percre állunk meg az autós pihenőben szemünket és lelkünket megnyugtatni.

Bánffyhunyad elővárosát és a nem észrevenni lehetetlen alumínium tetős, a napfényben csillogó-villogó, gyakran félkész vagy félbehagyott újkori építésű „palotáit” elhagyva, a főtérnél kell jobbra kanyarodni, hogy a kb. 6 km-nyire lévő faluba, Kalotaszentkirályra jussunk. A két falu, Szentkirály és Zentelke 1968-ban egyesült, ma alig több mint ezren lakják. Az egykoron Ady által is megénekelt község Európai Uniós támogatással nyerte el mai alakját. Gondos, szépen rendben tartott porták, takaros házak, rendezett utak. Ami azonnal feltűnik: sok házon látható a kiadó szoba vagy a panzió felirat. A református templom mellett van a helyi falusi turizmus fő alakjának, Vincze Kecskés Istvánnak a panziója, ott érdemes kezdeni, s ha nála nem, a segítségével valamely háznál biztosan akad kiadó szoba. Félpanziós ellátást kínálnak, bőséges reggelivel, háromfogásos vacsorával és az elmaradhatatlan házi pálinkával. A szobák is igen hívogatóak, kis szerencsével igazi festett bútoros, hímzett terítőjű, magasra vetett ágyas szobát is kifoghatunk. Állítom, ebben a pihenés is más. Aki netán elmulasztja a kakasok reggeli koncertjét, a 7 óra körül elvonuló tehéncsorda hangjára biztosan felébred. Jól is teszi, hisz akad itt tennivaló bőven. Érdemes megnézni Székelyjó vízesését, elmenni a Jósikafalvi víztározóhoz, a Bélesi tóhoz, de ezeken kívül is számos látnivaló van, lehet hegyet mászni kezdőknek és komoly haladóknak is, vagy sétálni az erdőkben.

És ha olyan szerencsés az ember, hogy augusztus 20-át is itt tölti, Kolozsvárra is ellátogathat. Immár 4. éve rendezik meg a Kolozsvári Magyar Napokat azon a héten, amelyikben államalapítónk ünnepe is benne van. Az idei napok szlogenje: Forrr a város… így három r-rel. Remekül szerkesztett programfüzetből lehet tájékozódni. Annyi a lehetőség az egy hét alatt, hogy bizony alaposan fel kell készülni, ha nem akarunk valami fontosról lemaradni. A pompás, szívet-lelket melengető, profi kiállítású nyitógálát a Magyar Operában rendezik meg. Igaz, pótszéken, de megnéztem. Visszafogottan elegáns ám sokat mondó megnyitó beszédek sorával volt teletűzdelve a műsor. Az alaphangot az elsőként megszólított Kallós Zoltán Kossuth-díjas erdélyi népzenekutató adta meg: „addig vagyunk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk”. Utána megszólalt többek között az itteni magyar konzul, a polgármester képviselője, majd a két emblematikus erdélyi politikus, Kelemen Hunor és Tőkés László. A műsor végén ők ketten példamutatóan közösen húzták meg az Opera előterében felállított kis harangot. Tartsunk össze! – volt az üzenet.

A műsorban a környék jelentős néptánc együttesei és zenekarai mutatták be Erdély művészetét. A széki táncok autentikus előadásában a poén az volt, hogy egy rendőr (vagyis annak öltözött táncos) is bejött közéjük – emlékeztetvén a 30-40 évvel ezelőtti időkre. De aztán ez a rendőr felkért egy leányt és a többiekkel együtt ropta. Rendben van ez így! Fellépett a televízió révén immár nálunk is jól ismert Harmadik zenekar, a Zurboló táncegyüttes is.

A záró fergeteges kalotaszegi táncrend prímásai a kolozsvári zenészeken kívül Varga István „Csipás” és ifj. Fodor Sándor „Neti” voltak: a mai népzenetörténet legjelentősebb képviselői álltak a színpadon.

A műsor után a fellépők és a közönség egy része átvonult a Heltai Folk-kocsmába. Ez a hely az itteni fiatalok fontos találkozóhelye, több helyiségben, és ha az idő engedi az udvaron is zeng a muzsika és szól a csizma vagy a nadrágszár. Tapintható a hagyomány: ezek a tizen-huszonéves emberek nem videóról, nem elbeszélésből vagy könyvekből, de saját bőrükön keresztül szívták magukba a mulatás tudományát. Igen, tudományt. Ezt csak az érti, aki nem tud felszabadulni (akár alkohol nélkül is) a hegedű hangjától, akit a közös éneklés sosem kerít hatalmába. Ezek a fiatalok látták apjuktól, nagyapjuktól hogyan is működik ez. Hogyan kell nótát rendelni, hogyan kell feltűzni a bankót Neti Sanyika vonójának végére, hogyan kell egymásra vagy éppen a kiszemelt leányra kacsintani a szöveg adott pillanatában. Aztán a hajnalik, keservesek után a prímás belecsapott a csárdásba. Egy szempillantás alatt telt meg a terem táncoló párokkal, de olyan gyorsan, hogy aki egy kicsit még vívódott, bizony alig talált annyi helyet magának, ahol a lányt meg is lehet forgatni. A másik teremben palatkai tánc ment, szép komótosan kezdve, jól elnyújtva, majd szinte a végletekig fokozva a tempót. A párok sorban adták át egymásnak a zenekar előtti kis területet: mindenki megmutathatta mit tud. Elismerik egymást!

Ezidőre esett a 15. Szent István-napi Néptánctalálkozó bevezetője is, az ide érkezett külföldi néptánc együttesek nemcsak a Főtéren, a Mátyás szobor alatt, de a környező falvakban is tartottak bemutatókat. De volt itt kiállítás (Thorma János festményei, iparművészeti ruhák, fotók, a kolozsvári grafikai iskola remekei), voltak könyvbemutatók, filmnapok, beszélgetések, de még pszichológiai tanácsadás is.

Nyitva állt a Szent Mihály templom tornya is az érdeklődők előtt, 280 lépcsőn keresztül lehetett ide feljutni, itt-ott szinte bujkálva. A merészebbje beállhatott (igaz, ez nem ajánlott) a harangok alá, s ha ezek negyedóránként megkondulnak, átjárja az ember testét a hang ereje.

Megújult a Farkas utca nevezetessége, a felújított Szent György szobrot ünnepélyesen adta át a város vezetése. Volt orgona maraton, Kolozsvár híres kitűnő hangú orgonáiról és remek játékosairól.

Ha már Kolozsváron járunk, érdemes egy kicsit Észak felé venni az irányt: Dés illetve Szamosújvár felé menet érkezünk néhány km megtétele után Válaszútra. A falu szinte összenőtt Bonchidával, ahol a híres Bánffy kastély látható. Ma már örömmel tapasztalhatjuk, hogy a jobb napokat látott épület együttes hogyan kezdi lassanként visszanyerni régi kecses alakját. A tetőt rendbehozták, belül is alakul, komoly támogatások kellenek még a meglévők mellé, hogy újra azt láthassuk, amit a világégés előtt lehetett.

Válaszút Kallós Zoltán otthona, az ő személyisége és a háza köré települt a Kallós Zoltán Alapítvány intézmény rendszere. Van itt szórványban élő magyar gyermekeknek iskola, kollégium, de van szakkönyvtár, közművelődési központ és világhírű néprajzi gyűjtemény is. A múzeum darabjait Zoli bácsi gyűjtötte, egy-egy falu ruhái, bútorai, tárgyai, művészeti alkotásai kaptak egy-egy szobát. Az emeleten moldvai valamint román kincseket nézhetünk meg. Ha jó időben megyünk, maga Kallós Zoltán visz végig, érdemes figyelni rá!

A nyár itt a népművészeti táborok ideje. Van itt honismereti, tehetséggondozó tábor szórvány-vidéki gyerekeknek,népzene, néptánc és kézműves tábor különféle korosztályoknak, alkotó tábor családok részére, valamint a leghíresebb, a Nemzetközi Népzene és Néptánctábor felnőttek részére. Mindezekhez gyakran kapcsolódnak népzene-népdal vetélkedők. Én a nagy tábort csíptem el, az utolsó napot töltöttem ott, immár nem először. Ilyenkor hagyományosan erdélyi töltött káposzta a vacsora, majd a teljes társaság levonul a falu művelődési házába, ahol mindenki megmutatja mit tanult a héten. A hegedűsökkel Kodoba Florin magyarpalatkai prímás foglalkozott. Florin nem a hegedűjével muzsikál: zene az egész teste, nem választható szét a játékos a hangszertől. Amerikai, holland és ki tudja még milyen nemzetiségű emberek figyelték a tanítását. A táncosok is bemutatkoztak, jól látszott: a kor nem számít! Volt itt ősz hajú kezdő is.

A műsor után hajnalig tartott a mulatság. Több helyszínen, többféle zenére lehetett táncolni. Az egyik szünetben megjelent néhány muzsikus, akik a palatkai zenekar másodhegedűsének eljátszották a széki születésnapi köszöntőt. A zenész bizony könnyezve hallgatta! Hamarosan került még egy születésnapos, így már ketten sírtak. Ezután a zenészek folytatták, virtuóz cigány férfitáncot, csingerálást húztak, amire a palatkai legények mutatták meg, milyen is az, amikor az ember lábában nincsenek izületek! Hihetetlen tánc kerekedett egy nem mindennapi helyzetben: magyar ember húzta a cigánynak a talpalávalót. Azt hiszem, életemben sem láttam ehhez fogható virtuozitást.

Mindig az, most különösen nehéz volt elhagyni Erdélyt. Sütött az augusztusi nap százágra, talán marasztalni akart…