Gyermekjatékdalok

bővebben: http://mek.niif.hu/02100/02152/html/05/183.html

A Műfaj meghatározása, kutatástörténete

A gyermekkor költészetét is magába foglaló gyermekfolklór viszonylag új fogalom, mely meghatározása szerint „a gyermekek által ismert vagy számukra alkotott folklórjelenségek összessége” (Voigt 1979e: 348). A téma legutóbbi hazai összefoglalása eredet szempontjából ide sorolja a felnőttek gyermekeknek szóló alkotásait, a gyermekek által az idősebbektől átvett, valamint a gyermekek körében keletkezett és fenntartott hagyományokat (Katona I. 1979a).

A játéktevékenységben megnyilvánuló gyermekfolklór éppúgy szolgálja a gyermekek testi, szellemi fejlődését, szórakoztatását, mint a társadalmi életbe, a hagyományokba való belenevelődését. A gyermekfolklórt (akárcsak a felnőttek folklórját) többek között a közösségi jelleg, a nemek és korosztályok szerinti elkülönülés, a hagyományozás és állandó alkotókészség jellemzi. A gyermekkor költészetének fő műfajai, a mondókák, lírai játékdalok és dramatikus jellegű játékszövegek ugyancsak megfelelő előzményei a felnőttek folklórműfajainak.

A gyermekkor elhatárolása a hagyományos magyar paraszti társadalomban igen nehéz: történetileg, társadalmi rétegenként, tájanként változott. A játéktevékenység, a gyermekkori költészet tekintetében a gyermekkor határa a fiúknál általában a legénykor kezdeténél (kb. 12 éves kor), a lányoknál pedig a férjhezmenetelnél (16–18 éves kor) vonható meg (MNT I. XIX).

A gyermekkor költészetének gyűjtése, eredetének, típusainak vizsgálata már régóta foglalkoztatja a hazai kutatást. A múlt század második felében az MNGy egyes köteteiben Dajkarímek, gyermek- és játékdalok címen közlik a gyermekkor költészetéhez tartozó alkotásokat. Különös figyelmet érdemel a Csongrád megyei gyűjtés (MNGy IL), melyben Török Károly a 130 szöveget a gyermekek fejlődésének és korának megfelelő sorrendben közli, műfaji és tematikus elvek figyelembevételével. Mindmáig egyedülálló Kiss Áron gyüjteménye (1891), amely országos gyűjtés eredményeként s az addig nyomtatásban megjelent munkák felhasználásával készült. Jegyzeteiben elsőként utalt a gyermekköltészetben megőrzött „ősi vallási szokások”, régi táncok, egykori lakodalmi szokások maradványaira és az egyes játékokban felbukkanó történelmi nevekre. Nem kerülte el figyelmét a gyermekjátékok nemzetközisége sem.

Közel fél évszázaddal később A magyarság néprajza három különböző fejezetben tárgyalta a ma gyermekfolklórnak nevezett témakört. Viski Károly Dramatikus gyermekjátékok címmel az egykori kultuszok maradványaira helyezte a fő hangsúlyt, hasonló megállapításokra jutva, mint korábban Kiss Áron (Viski 1943). Szendrey Zsigmond {5-585.} A gyermekkor költészete c. fejezetben a felnőttek és a gyermekek játékszövegeit cél szerint osztályozza. A szövegben fellelhető egykori hitvilágra, szokásokra utaló maradványokkal, történeti vonatkozásokkal kapcsolatban – ellentétben Viskivel – óvatosságra int, hogy ne becsüljük túl ezek jelentőségét (Szendrey Zs. 1943). N. Bartha Károly Játék címen egyaránt szól a játék tárgyairól és a játékokkal kapcsolatos költészetről. A magyar játékkincset az egyetemes játékkincs szerves részeként kezelte, utalva azokra a jellegzetességekre, melyeket a hazai történeti, földrajzi, társadalmi környezet hozott létre. Az egyes játékokat a gyermek fejlődésének menetében vizsgálta, akárcsak Kiss Áron vagy Szendrey Zsigmond, sőt korábban Török Károly (N. Bartha 1943).

A felszabadulás után az első és mindmáig egyedülállóan nagyszabású vállalkozás az MNT I. kötete Gyermekjátékok címmel, melyet Kerényi György rendezett sajtó alá. Kodály Zoltán a kötethez írott előszavában hangsúlyozta a gyermekjáték-kutatás rendkívüli fontosságát a népzenekutatásban. E kötetben természetesen a fő szempont a dallamok alapján történő rendszerezés volt, amit kiegészített az énekes játékok játékcselekmény alapján történő rendszerezése. Bakos József Mátyusföldi gyermekjátékok c. munkája (Bakos 1953) a játékokat a gyermekek életkorának megfelelően rendszerezte. A kötet gerincét a mátyusföldi gyűjtés képezi, de hivatkozik mind a magyar, mind a nemzetközi párhuzamokra. A munka jelentőségét az is növeli, hogy a magyar népi játékirodalom teljes bibliográfiáját adja az 1950-es évekig. A gyermekjátékszövegek reprezentatív példái a Magyar népdalok c. népköltési gyűjteményben jelentek meg Katona Imre jegyzeteivel (Ortutay–Katona 1975).

1971-ben a Magyar Rádió pályázatot hirdetett gyermekjátékok gyűjtésére, melyre szép számmal érkezett anyag onnan is, ahonnan nem voltak gyűjtéseink. A pályázati anyag válogatása Cinege, cinege, kismadár… címmel jelent meg (Borsai–Kovács 1975). A gyermekek életkorának megfelelő rendben csoportosították a szövegeket. E kötet szerves folytatásai, a Bújj, bújj, zöldág… (Haider–Borsai–Kovács 1976) és a Kivirágzott a diófa… (Haider–Borsai–Kovács 1977) gyakorlati céllal, de tudományos igénnyel készültek. Az újabb gyűjtésekből és a már publikált anyagból válogattak. Az énekes-táncos gyermekjátékok mellett a szöveges, de a szöveg és dallam nélküli népi, sport jellegű játékok is helyet kaptak a kötetekben. Az énekes-táncos gyermekjátékokról a Magyar népi gyermekjátékok c. munka ad áttekintést (Borsai–Hajdu–Igaz 1977). E kötetben többek között kitűnő összefoglalást olvashatunk az énekes-táncos gyermekjátékaink szövegeivel kapcsolatos eddigi kutatások eredményeiről. A Magyar Néprajzi Lexikon gyermekfolklórral kapcsolatos szócikkei, ha mozaikszerűen is, de sokoldalú bepillantást engednek e szerteágazó témakörbe, egyéni szemléleten és különböző kutatási módszereken át. A téma legutóbbi hazai összefoglalása A Magyar Folklór c. tankönyvben jelent meg (Katona I. 1979a).

A gyermekkor költészetében való tájékozódáshoz feltétlenül szükséges irodalom jelentős darabjai a nagyszabású táji monográfiák, így a korábbiak közül Gönczi Ferenc somogyi (1937), Kresz Mária kalotaszegi (1949), az újabbakból Gazda Klára esztelneki (1980), Hintalan László–Lázár Katalin hévízgyörki (1980), Faragó József–Fábián Imre bihari (1982), Gágyor József galántai (1982) gyermekjáték-gyűjteménye. Az elmúlt években néhány tanulmány jelent meg a gyermekkor költészetének egyes műfajairól, pl. a kiszámolókról (Voigt 1975), mondókákról (Borsai 1980), altatókról (Lázár K. 1979), játékdalról (Küllős 1980). A gyermekjátékok gyűjtéséhez 1953-ban útmutató készült (Bakos–Kerényi 1953). A gyermekjátékok elsősorban játékcselekmény alapján történő {5-586.} rendszerezéséhez pedig Lajos Árpád adott módszertani útmutatót (1968). A magyar népi gyermekjáték-kutatásról Kresz Mária készített összefoglalást (1948).

A gyermekjáték-irodalomban a rendszerezési kísérleteknél általában a gyermek fejlődésével összefüggésben a játéktevékenységet veszik alapul. Rendezőelvként érvényesül a felnőttek által alkotott ún. dajkarímek és a gyermekek játékai, illetve játékversei alapján történő szétválasztás. A rendszerezés alapja lehet a dallam, mint pl. az MNT I. kötetében. Amennyiben a játékcselekmény, gesztus, szöveg és dallam együttes vizsgálatára törekszenek is, valamelyik tényező különösebb hangsúlyt kaphat. A szlovákiai népi játékok vizsgálatánál Kliment Ondrejka (1976) pl. kísérletet tett arra, hogy minden összetevőre egyaránt figyelemmel legyen, mindegyiket részletezze, elemezze. A játékot a gyermek szocializálódási folyamatában is vizsgálhatjuk. Erre példa egy ausztriai kiadvány, melyben az alsó-ausztriai gyermekjátékokat rendszerezik ily módon (Haiding–Gass 1980). A gyermekfolklór egy-egy műfajának monografikus feldolgozása hazánkban még a jövő feladatai közé tartozik. Útmutatásként szolgálhat pl. egy francia kiolvasógyűjtemény (Baucomont–Guibat–Lucile–Pinon–Soupault 1961). Az egyes típusok elterjedését, variánsait éppúgy vizsgálják, mint azok bizonyítható régiségét, valamint párhuzamait a német, flamand és angol anyaggal.